persze persze. egyszer az életben meg kell nézni. bár én meglettem volna nélküle.

a Jaipurból érkező vonat - az indiai vonatokra nem jellemző módon - elég sokat késett, így este 10 után értünk Agrába. a pályaudvaron a szokásos: taxi és riksadrájverek próbálnak megkaparintani maguknak. én egy kicsit offline állapotban voltam, s mire feleszméltem már egy taxiban ültünk egy muszlim fejbúbsapkás bácsival. ő volt a sofőr. az energiák borzongatóak voltak. csakúgy mint a mindent átható húgy- és kitudjamilyen szag, ami a sötét, szeméttel elárasztott utcákkal együtt fájdalmasan szürreális hangulatot keltett. mondogatták már tavaly is sokan, hogy Agrát nagy ívben kerüljük el, de reménykedtem benne, hogy mi egy másik oldaláról fogjuk megtapasztalni. nah, hát ezt nem kellett volna.

a muszlim bácsi sosem mosolygott, de volt vmi fura őrület a szemében ami talán a neveltetéséből eredhetett (:   50 rupiban egyeztünk meg, amiért azt ajánlotta, hogy elvisz 3 hotelbe, mi pedig kiválasztjuk a nekünk tetszőt. egészen jól hangzott, a baj csak az volt, hogy nem volt nekünk tetsző. Pushkarban már kaptunk egy kis előzetest, de ez...a szállások az utolsó putriéval vetekszenek, meredek, sötét lépcsőkön kell felfelé mászni, hogy aztán egy labirintuson keresztül eljuthass egy undorítóan lepukkant koszos, levegőtlen, ablak nélküli kis lyukba, amit 2700 rupiért ajánlanak éjszakánként. naneee. a lépcsőfordulóban telibehányt kukával, egy félig felépített tetőtéri szemétdomb mellett. elég könnyen alkalmazkodom, de ez azért nekem is sok volt (:

végigjártunk még pár hasonlót, közbeiktatva egy kicsit tisztább - tényleg hotelnek kinéző - helyet, ahonnan azért jöttünk el, mert 5200 rupit kértek éjszakánként. jó móka. (csak a miheztartás végett: eddig akármerre utaztunk, maximum 700-800 rupit fizettünk, s akkor már tényleg gyönyörű szobát kaptunk). mentünk mégegy kört, de hamar beláttuk, hogy nincs választási lehetőségünk. a tervezett 3 éjszaka helyett kfizetünk egyet a hotelnek kinézőben, másnap elszaladunk a Taj Mahal-hoz, átugrunk Fatehpur Sikri-be és gyorsan menekülünk is tovább Delhibe - inkább ott töltünk el plussz 2 napot. ígyhát visszavitettük magunkat a drága helyre, lealkudtuk 2600 rupira (ami még így is horibilis összeg azért a szobáért), és örültünk h végre letelepedhetünk, lezuhanyozhatunk, lefeküdhetünk, aluszkálhatunk...

fent a szobában alig lehetett látni a szúnyogoktól. hurráááááá. gyorsan felszereltük a mobil szúnyoghálónkat, amitől a szoba kicsit akadálypálya-jellegűvé vált, de akkor már mindenhol viszkettem. sodortam egy cigit és kiültem az ablakba elszívni. a kilátás fantasztikus volt. a gettó közepéről tekinthettem le a rothadó szemétdombra, a levegőben a 2 hetes záptojás szaga terjengett, alant egy teherautó zúgó motorja énekelt altatódalt, a szúnyogok meg két csípés között zümmögtek hozzá. akkor elkezdtem imádkozni mindenféle istenhez, 'ha egyszer véletlenül újjászületek, semmiképpen se Agrába dobjanak!'. amíg én elmélkedtem csendesen, a fiúk lezuhanyoztak, minek következtében ismét szembesülhettünk az indiai építészet frenetikus csodájával. a fürdő közepén a járólap néhány fokkal a föld középpontja felé húzott, így minden pisilésnél élvezhettük a langyos lábfürdő símogatását. a konnektorokról és kapcsolókról most nem zengek ódákat, az már csak hab volt a tortán, hogy spotlámpáknál kellett aludnunk, ha azt akartuk hogy menjen a ventillátor is...

hálistennek jó nagy franciaágyunk volt, így Rolcsi - mikor már nem bírta nyakig betakarózva a 45 fokban - bemászhatott hozzánk a szúnyogháló alá, így szépen hármacskán kínunkban röhögcséltünk még pár órán keresztül, míg végre álomba szenderültünk.

a taxisofőr reggel 7-re érkezett, s mi 3 óra alvás után, frissen, kipihenten vágtunk neki a Taj Mahal túrának. a befelé vezető úton (-útfélen) szemét, bűz, koldus, díler, come to visit my shop és best food várt. kifizettük a 750 rupis belépőt (ami helyieknek 20 rupi), és jó turista módjára megkerestük a sort, ami így korán reggel hálistennek szinte csak belőlünk állt. a kapun túl elég kontrasztos világ fogadott, tisztaság, csillogás-villogás. a Taj Mahal ugyan olyan élőben is, mint a képeken C: szép, szép, de semmi extra. biztos jobban élveztem volna, ha kipihent és kevésbé kizsigerelt vagyok. csináltunk néhány képet, besétáltunk a szökőkutakkal határolt kis utacskán, megcsodáltuk a két síremléket, rámkiabált és a fülembe fújta a sípját a rend őre hogy ne merjek fényképezni eme szent épület belsejében. hátjó. addigra már úgyis ellőttem a lényeges képeket (:

kimentünk, körbejártuk, megcsodáltuk újra, fotóztunk, aztán egy ideig még figyeltem a mókusokat akik elég közel merészkedtek...ez a része csodás volt.

Fatehpur Sikri előtt megálltunk reggelizni egy helyi étteremben. a kaja elfogadható volt, az árakról nem beszélek, a taxisofőr még mindig nem mosolyog. ja, majd elfelejtettem! a menekülési terv legfontosabb része a vonatjegy...muszlimbácsit kértük, h kaja után dobjon ki 5 percre az állomáson amíg megvesszük a jegyünket délutánra Delhibe. az első része megtörtént, a következő pofon viszont az volt, mikor közölték, hogy mára már egyetlen hely sincs semelyik vonatra. nehéz volt elhinni, ugyanis félóránként indul az Agra-Delhi vonalon. de csak kötötték az ebet a karóhoz, hogy nincs. bennem már egyre fokozódott az agresszió, de muszlimbácsi közölte, hogy erre is van megoldás. elvisz minket egy booking office-ba, ahol majd elintézik nekünk a jegyet. oké. elvitt. az officer pofátlan módon közölte, hogy hármunknak 1050 rupi lesz. ami általában 150 rupi szokott lenni fejenként. mit volt mit tenni, kifizettük, csak jussunk ki innen. mikor átvette a pénzt, mellékesen megjegyezte, hogy majd délután 3 körül szállítják le a jegyeket a hotelunkba. óóóó, már hányszor de hányszor megfogadtam, h semmiért sem fizetek előre, de most még ebbe is belementem. legalább a menekülés a pokolból már megoldva.

Sikri felé  Neversmile közölte, hogy ez a Sikri akkora, de akkora hely, hogy muszáj egy guide-ot fogadnunk, mert egyedül nem fogjuk tudni mi hol van. ehhheh. elhittük. már úgyis mindegy volt, 500 rupi ide vagy oda. egy percre még megálltunk egy szűk utcácskában vizet venni. természetesen ez sem ment zökkenőmentesen. az indiai eladóbácsi képtelen volt kiszámolni mennyibe is kerül 2 víz és egy üveges sprite. a problémát leginkább az üveg okozta, amit nem tudott eldönteni, hogy kifizessünk, vagy visszaadjunk. a dilemmázás alatt - nem is tudom volt-e előzménye - csak azt vettük észre, hogy a sofőrünket rángatják ki a kocsiból, ordibálnak, pofozkodnak és már a kocsinkat is kezdik szétszerelni. közben a kislány az ablakon benyúlva csapatit követelt. kezdett kicsit forró lenni a szitu, de  szerencsére taxisofőr úr időben visszapattant a kocsiba és el tudtunk indulni. másfél órát szarakodtunk a dugóban, mire végre eljutottunk a célpontba. guide jött, mi mentünk vele, és igazi csoda volt, mikor megláttuk óriás Fatehpur-t. egy óra alatt simán be lehetett járni, sokkal nagyobb és bonyolultabb utakat tettünk már meg önmagunkra utalva, de tulajdonképpen egyáltalán nem lepett meg a dolog. azt azért megtudtuk, hogy az egész izé két részből áll, az egyik Fatehpur, a másik Sikri C: meglepő módon. Fatehpur az új város, Sikri pedig az öreg város. Fatehpurban mindössze egy palota állt és néhány utcai árus lézengett. itt kezdtük a körtúrát. lépten-nyomon jöttek tukmálni mindenfélét, közben az idegenvezetőnktől megtudtuk a palota legendáját is: a régi-régi időkben élt itt egy szent ember aki ma is a palota közepén álló fehér épületben lakik. abban az időben még csak a kis fehér kuckó állt itt, viszont a szent ember híres volt arról, hogy aki eljött hozzá, annak teljesítette a kívánságát. valahol máshol - kicsit távolabb, mondjuk Jaipurban - élt egy királyfi. volt neki 3 felesége és 276 szeretője, de sajnos egyetlen gyermeke sem született, pedig a királyfi nagyon akart egy gyermeket, aki az utódja lehet a királyi trónon. összefutott valakivel, aki a fehérkuckós helyet ajánlotta neki megoldásként. a királyfi, elszántságát bizonyítva útnak indult Jaipurból gyalog, mezítláb és elzarándokolt a szent emberhez, aki hipp-hopp megoldotta a problémáját. nagy örömében a királyfi felhúzatott egy palotát a fehér kuckó köré, melyet minden odautazó megcsodálhat, sőt! megfelelő juttatás ellenében kívánhat hármat és bármit. a módszer 101%-ban működik!!!

mi próbáltuk kihagyni, de a guide tökéletesen észrevétlenül csak beterelt a kis fehérbe (: én nem akartam kívánni, és nem is tettem. végigmentünk a palota többi részén is, voltak sírok, hűtőkamra, imádkozóhely és egy alagút. egyenesen Jaipurba a föld alatt. ma már nem hasznáható.

telt-múlt az idő, még kb fél óránk maradt az old city-re, ami tulajdonképpen a palota falain kívüli tér volt. kisétáltunk, picit beszélgettünk az idegenvezető fiúval, aki szintén muszlim volt, mesélt egy kicsit a vallásáról, a világukról, aztán el kellett indulni visszafelé, hogy elérjük a 17:50es vonatunkat.

visszafelé megálltunk egy útszéli étteremben. míg elmentem a toilettemet rendbehozni, a fiúk kis veszekedés után megkapták a helyi étlapot - helyi árakkal. merthogy először a fehéreknek való duplaáras érkezett, ami azért már úgy tényleg kezdte betenni a kaput.

mire visszaértünk a hotelhez, a vonatjegyünk természetesen nem volt ott. feszített az idő.  fejbúbsapkás úr telefonálgatni kezdett, legalábbis úgy csinált. kár hogy nem tűnt fel neki, hogy kihallatszik a gépi hang, ami olyankor beszél ha a szám nem kapcsolható, esetleg foglalt...nem szóltunk semmit, valójában csak vártunk a csodára, hogy egyszer mégiscsak megjelenik valaki a vonatjegyeinkkel és mehetünk amerre látunk.

s az utolsó pillanatban megtörtént! befutott két hindi fiatalember egy borítékkal, átadták és azon nyomban távoztak. a jegy persze a szokásos sleeper-jegy volt, 360 rupi körüli értékben. a fennmaradó 700 rupi az iroda 'hasznát' képezte. ekkor ráförmedtünk muszlimbácsira, hogy a barátai jól lehúztak minket, azok után hogy azt mondták, mindössze 70 rupit számolnak fel fejenként. ekkor muszlimbácsi ránkförmedt, hogy ezek nem a barátai, és ő csak jót akart. már majdnem sajnálni kezdtem, de nem volt rá időm mert rohanni kellett a vonathoz.

elértük, felszálltunk, megtaláltuk a helyünket, s már épp fellélegeztünk volna, mikor Rolcsi megállapította, hogy valaki ül a helyén. indiai vonatokon ez teljesen természetes, de ha van jegyed előnyt élvezhetsz (: éppen vissza akartuk foglalni a helyet, mikor jött a végső pofon: a jegyünk várólistás. ez annyit jelent, hogy ha véletlenül a másik - aki előbb megvette - visszamondja az utazást, akkor szépen ülhetünk a helyén. hát ez nem történt meg, így az egyik helyről a három közül ki lettünk toloncolva. nem baj, volt még kettő. azokat szépen el is foglaltuk és bíztunk benne, hogy az eredeti tulajdonos nem fog megjelenni, mert akkor a rohadt nagy pakkokkal a wc előtt kéne rostokolnunk 4 órán keresztül (ami végülis 4,5 óra lett, mert megintcsak késett a vonat). hárman, szépen összesimulva, megfosztva bár de törve nem, pár perces néma gyászban ültünk. az út felénél odajött egy indiai lány, és megkérdezte, hogy nem lenne-e baj, ha ideülne a szélére, mert tulajdonképpen ez az ő helye, de üljünk csak itt nyugodtan (: sőt még van egy másik helye is, és kedvesen felajánlotta, hogy használhatjuk azt is nyugodtan, ha kell. Tomi beszélgetett vele egy kicsit. én némasági fogadalmat tettem a vonatút erejéig, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen van. persze annak ellenére, hogy az első perctől fogva tudtam, hogy ilyen van...

mindenesetre köszönöm hogy megtanulhattam ezt a leckét, legközelebb már a waiting list-es jeggyel sem tudnak átverni (: a muszlimbácsi meg úgyis mindig a karmáját emlegette, szóval sok sikert neki a továbbiakban. és minden résztvevőnek.

egyébként pedig nem gondoltam volna hogy egyszer még Delhibe kívánok menekülni, abba a Paharganj-ba, amit tavaly akkora örömmel hagytam el, mikor hazafelé vettük az irányt. bár, ha mélyen magamba nézek már akkor megszerettem ezt a helyet, a maga kis gettós hangulatával, a maga kis szemetével, a maga kis koldusaival, a maga kis fülsiketítő zajával és pávatollas legyezőárusaival (:

most mégsem szeretnék túl sokáig ittmaradni. nemsokára kiderül, hogy miért...

folyt.köv.  (;

az itteni karácsony nem olyan mint az ottani. összesen egy darab karácsonyfát láttam, az ayurvédás doki rendelője előtt. mindenki végzi a dolgát, a shopok és az éttermek nyitva, semmi jingle bells...tegnap egy platós teherautónyi mikulásnak öltözött indiai bácsi mókázott itt, bömböltek a karácsonyi dalok egy dobozból és járták az utcákat. jópofa volt C: én majdnem el is felejtettem, hogy karácsony van.

múltkor járt itt a méhész, egy nagy vödörben hordozza a lépesmézet s 200 rupiért ad fél kilót. mire leszűrte, az egész teraszunk tocsogott a méztől. még szerencse hogy méheket nem hozott magával (:

a tegnapelőtt este is elég korrekt volt, átjött a kis csapat egy jó nagy adag hallal, amit a halpiacon szereztek.

Bálint latba vetette a szakácstudományát, és megtömködte a halacskákat a csempészszalonnával. mi csak néztük és csodáltuk és szörnyülködtünk is néha...fujjj, nézd milyen furcsa tapintású a szemeeee!

eközben az erkélyen a lányok a zöldségeket rendezték, marhajó sali lett belőle, fini joghurtos öntettel...hmmmm nyami (:

mellékesen elfogyott 2-3 üveg bacardi némi kólával és a szokásos kingfisher-adag. olyan lett a ház mint egy hatalmas hangyaboly, a végén még a pálinka is előkerült. grrrrr, mire minden összekészült, addigra mi is, úgyhogy elszórva leszivárogtunk a partra, ahol még várt ránk a tűzrakás tudományának boncolgatása...mindezt a homokban igyekeztek eszközölni a fiúk, majdnem csiholni kellett, sem papír, sem benzin nem volt kéznél.

20 perc próbálkozás után valaki mégis elszaladt benzinért, ami elég sokat dobott a műveleten, onnantól mondhatni simán ment minden. perzselődtek a halacskák a grillrácson, s amint az első a tányérra került, rögön rárontottunk mint a hiénák. kézzel-lábbal, csak úgy autentikusan. ha már indiában vagyunk.

volt freestyleozás Parahaluval, Zsuzsival és Tibivel, elég jól tolták a srácok a végére még az oroszok is odagyűltek csodálkozni C: C: C:

ahogy mindenki jóllakott, szétszóródott a nép. volt aki szó szerint a pad mellé, volt aki a szomszédos Pacha-ba ugrott át egy sörre, volt aki a beszédkényszerét élte ki...a vége mégiscsak Pacha lett nekem is, egész jó goatrAnsz ment, tánciztunk egy kicsit, aztán hajnali 4-5 körül hazabotorkáltunk. azóta senki nem tudja hol a tányérja-pohara-kanala, és hogy ki aludt az ágyacskájában (:

de még pihenjük a bulit, nekem már kezd elmúlni az orrdugulásom is. a halvacsora vízválasztó volt a megfázás és gyógyulás között.

köszönöm a résztvevőknek (;

tegnap előtt este átjött a kis magyar csapat egy lightos házibulira. két üveg bacardit, nemszámoltam mennyi kingfishert és némi krumplis-sajtos momot fogysztottunk el, ami épp elég volt a totális káoszhoz hajnali 2 körül (:

volt egyszerrebeszélés, a homártilalomtól a személyes diktatúráig dagobert bácsival. igazán kellmes este volt, reggel 4 körül kerültem ágyba, picit forgott a szoba a sötétben, de aztán belealudtam.

fél 10 körül megérkezett edi (a házibácsink) a süketnéma asztalossal, aki a makogáson kívül semmiféle más hangot nem képes kiadni. nekiesett egy fűrésszel a múltkori ajtóanyagnak, kézzel-lábbal ügyködött és nem volt halk...próbáltam volna aludni, de órákig makogtak és kalapáltak a fejem mellett. fél 1 körül feladtam és kimásztam az ágyból. az asztalos elég alapos munkát végzett, csak úgy jó indiai módjára ezt-azt fordítva szerelt be, de végül kijavította a hibákat és végre van ajtónk C:

kaja után lementünk pancsizni egy kicsit, kaptunk jó nagy hullámokat az arcunkba, beszereztünk pár szarongszerű dolgot a parti árusoktól, aztán vissza, hogy az esti party előtt kialudjuk magunkat végre makogás nélkül.

volt helyette orosz önjelölt gitárművész a szomszédban, vegyülve pár sátáni kacajjal, elég keményen tolták, még a füldugó sem segített. azellen nem véd.

este 11 körül sikerült is felkelni, megvacsoráztunk a sarki étteremben, volt fini paneer butter masala és mutter paneer C:
aztán jött értünk a taxi, chaporán a juice bar-ban felvettük marcit és irány a westend. nagyon igényes kis hely, medence a felső szinten, a zene is épp jó volt - kellőképpen dark, de mire kezdtem összerezonálni az energiákkal, indulni kellett vissza, mert a taxisunknak még dolga volt.

jah persze fotózni tilos volt C:

nah megérkezett a tulaj az ajtóval, ami nem más, mint egy hatalmas funérlemez és semmi köze az ajtóhoz C: kíváncsi leszek a műveletre, ahogyan beszerelik majd...

tegnap a dotcom-ban elintéztük a reliance mobilsticket ( bár megfogadtam tavaly, hogy ezt a szót soha többé nem ejtem ki a számon/billentyűzetemen (: ), azért mégis tettünk egy próbát. nem hiába. kellemes csalódás volt, hogy csak kicsit kellett szarakodni hogy működésre bírjuk.

csótánnyal még nem találkoztam, csak egyetlen eggyel, az is a reptéren csücsült a wc ajtó előtt.

esténként viszont tele van a ház légycsótánnyal (by zsuzsi és ádám). elég fura lény, ugrik és kicsit repül is, de tulajdonképpen fekete tücsök C: nem annyira jó amikor a nyakadba ugrik és belezümmög a füledbe...

reggelire (kb du 2kor) csináltam szalonnás tojásrántottát szaros tojásból és a becsempészett szalonnánkból (: hmm, nem lett rossz, bár a tyúkok itt más ízűt tojnak.

megérkeztünk goára. a reptérről kilépve megcsapott India szaga, mintha csak hazatértem volna C: szinte már el is felejtettem milyen ez.

már az első percben kaptunk a nyakunkba az itteni rendszerből...Mumbaiba érve kb 1 órát vártunk a csomagjainkra, ami elég nagy kibaszás volt, ugyanis a goás csatlakozásunkig pont egy óra volt. megpróbáltunk mindent, de már a közepén sejtettük, hogy ezt a gépet bizony lekéssük ((::

így is lett. rohantunk a csomagokkal a reptéri buszhoz, de a kedves indiai bácsi közölte, hogy hiába is nyomulunk, nem enged fel a buszra, ugyanis csak e-ticketünk van és itt náluk ez a szabály. keressünk egy taxit, ami párszáz rupiért átvisz minket a domestic terminalra - mellékesen jegyzem csak meg h kb 20 perc volt - és majd ott zavarogjunk az e-ticketünkkel. próbáltunk az érzelmeire hatni, hogy már csak 10 percünk van a gép indulásáig és milyen szegénykicsifáradtak vagyunk, de nem jött be.

tehát nem volt más választásunk, némi alkudozás után szereztünk egy taxit és a reményteleség nyugalmával átrobogtunk a belföldi járatokhoz. a következő gép délután kettőkor indult, picit rá kellett fizetni a jegyre, de legalább nem kellett egy napot várni, csupáncsak 6 órát. álom és ébernlét között lebegtünk. eléggé vágytam már egy ágyra, de kénytelen voltam beérni a reptéri székekkel. tulajdonképpen az is tud kényelmes lenni, ha az ember kellőképpen fáradt hozzá (:

délután 5 körül - másfél óra taxizás után - végre megérkeztünk. a házunk fantasztikus! csodás sárgászöld színe van, a homlokzatán sötétkék 'JESUS MARIA' felirattal.

sokkal jobb mint amire számítottam, csak az ajtónk hiányzik. de a tulaj a szavát adta, hogy beszereli hamarosan. ennek örömére ma reggel beállított, és úgy verte az ajtót, mintha legalábbis a ház égne. pedig nem. csak egy kis barátját hozta el hogy levegye az ajtónyílás méreteit. elég ügyesen csinálta, kíváncsi leszek mennyivel lessz hosszabb-szélesebb az elkészült mestermű C:

tegnap már a netet is behúzták a házba. természetesen nem működik, de azért bent van. ez azt jelenti, van rá esély az elkövetkező pár hétben hogy mégis működésre lehet bírni.

este full sötétben elkommandóztunk a main streetig, papucsbeszerző küldetésen voltunk, ugyanis a cipőn kívül amiben jöttem nem hoztam más alkalmas dolgot erre a célra. találtam is egy cuki katicás flip flopot C: meg persze vettünk pár dolgot, amit eredetileg nem akartunk, de ez természetes itt.

éjfél körül még lementünk a partra kingfish-t enni, amiben a séf szerint csak egy nagy szálka van, az is a gerince. persze mire számítottunk? volt benne egy kis plussz, csak úgy indiai módra (((:::

hazafelé vettünk még egy cheese cake-et és egy crispy mango pie-t. mmmhhhhh nyami (:

aztán nem emlékszem. fogmosás és blackout.

akkor tehát restart (:

pakolás ON

...de tomi eltüntette az elmúlt egy hónap történelmét, amit már megírtam, úgyhogy most egy ideig nincs kedvem blogolni.

...pár óra vonatozás után megérkeztünk. egészen bírható a vonat, kicsit szokni kell a hering feelinget, de igazi élmény.
egy riksás elvitt a Beach bungallowig, aholis megtaláltuk Phil-t. kedves fazonnak tûnt, olyan kiöregedett vetrán harcosból avanzsált üzletember-félének.

felcsillant a szeme, mikor mondtuk, hogy a svédek küldtek. rögtön megmutatta az emeleti szobát, gyönyörû kilátással a tengerre és a kertre,

s felajánlotta hogy csinál nekünk ebédet. miután tisztáztuk, hogy az én kajám feltétlenül no spicy legyen - sült garnélarák volt egyébként -, kb két órás várakozás után kaptam egy adag jó csípôs cuccot az arcomba. nagyon éhes voltam már egy hét koplalás után, így amennyit bírtam, megettem belôle rizzsel, ami hálistennek nem volt chilis (((::: ja, és paradicsommal meg uborkával ami szintén fini volt. nagy örömében megmutatta a számítógépén a svéd lány száriját, amit ô intézett neki, s miután mondtuk neki, hogy én is szárira vágyom, eldöntötte hogy csináltat nekem is egyet jó pénzért.

jó fej egyébként, napközben még elég kommunikatív, de este miután betol egy fél üveg rumot, az isten mentsen meg tôle...vacsorára csinált sült halat krumplitrutyival, párolt karfiol/babbal és salátával. tomi azt mondja szörnyû volt, én ettem belôle egy kicsit. volt még két vacsoratársunk, akik szintén szerényen ettek...fôleg miután phil elkezdte összevágni a halat es közben a sok rumtól köhögôrohamot kapott. mindezt a hal fölött, kihagyva a száj elé tett kéz címû mutatványt. szegény hal, hiába halt hôsi halált.
a másik érdekes dolog, hogy jár hozzá egy magyar származású pasi, Paulius Normantas, aki mellékesen fotómûvész és 2006-ban megkapta Sólyom Lászlótól a  Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. tegnap összefutottunk vele mr Philip kertjében. sokat beszélgettünk, napokon keresztül együtt jártunk vele vacsizni a kert végében lévô étterembe, ahol iszonyatosan jól fôznek, pár nepáli srác bérli és természetesen Paulius ismeri ôket elôzô kalandozásairól. nyíregyházán van egy lakása, de nem sokat van ott, inkább ázsiában utazgat már évtizedek óta, télen-nyáron esôbensárban csinálja a fotókat. most is éppen a sivatagba készült cigányokat fotózni. sokat mesélt, sok hasznos infot kaptunk tôle. egy csomó helyet nagyobb városokban ahol érdemes megszállni, ahol segítenek és nem vernek át. megadta ayurvédikus orvosok elérhetôségét itt allepeyben es delhiben, meg nepálban. másnap el is mentünk a helyben található dokibácsihoz, aki némi nyomkodás, csipkedés és pulzustapogatás után megállapította, hogy híznom kell, mert nincs rajtam zsír. csak a hús és a bôr ((:: na de azért tényleg, igazi élmény volt egy hamisítatlan, negyedik generációs ayurvédikus orvos kezei közé kerülni. kaptam néhány szirupot, köhögésre - mert a repcsis megfagyás következményeit még mindig nyögöm, meg valami szíverôsítô és étvágyjavító cuccot. nem mintha nem lennék egyfolytában így is farkaséhes...dehát a jó kis töltöttkápi az otthon van ):
láttam Paulius jó sok képét, megmutatta a bhutanról készült albumát is. voltak benne tényleg szépséges fotók...megbeszéltük hogy nyáron mikor már ô is otthon lesz, összefutunk egy kis borozásos vacsira.
van itt Allepeyben egy kanal (csatorna), állóvíz ami jó nagy, kb 900 kilóméter hosszú, labirintusszerû kanyargós csoda, helyi emberek élnek mellette kis házakban, pálmafák között.

van aki saját kis szigeten lakik, ahol éppenhogy elfér egy picurka házikó.

mindenki a kanal-ban fürdik, mos, mosogat és mindent ott csinál....hatalmas közösség ez, mi négy órát hajóztunk ezen a helyen egy kis hajóval, amin mindössze pár relax szék meg egy ágy volt. megálltunk néha egy pisire, meg szívószálas kókuszdióra (: az egyik helyen volt egy jó nagy madárka, aki a válladra ült ha bevállaltad ((:: hehe micsoda szójáték...zseniális. nekem az alkaromra ültették inkább, mert kicsi volt a hely a vállamon és össze is karmolta volna, mert karma az volt rendesen. úgy értem, körme. érdekes volt farkasszemet nézni vele ilyen közelrôl.
itt lehet berelni houseboat-ot is, ami egy napig lebeg veled a vizen. ezek nagyobb hajók, tulajdonképpen úszó házak. air condition szobákkal, konyhával, wc-vel és sofôrrel, aki vezeti a házadat (;  elég drága mulatság, mert 4000 rupinál kezdôdnek az árak és onnan csak felfelé. határ az égben. gondolkoztunk, hogy kéne menni úszóházzal is egy kört, de végülis elpasszoltuk. hosszú sztori. de majd legközelebb...
éjjel a polcon hagytunk pár banánt meg paradicsomot. reggelre eltûnt az egyik banán fele...valami állat bejöhetett és megrágta (((::: a paradicsomos zacsi is ki volt rágva, de az nem kellett neki. mindez úgy történhetett, hogy elég szellôs a szoba, az ablak fölött végig egy hosszú nyitott rés van, az egyik szobaablak is félig hiányzik, a wc ben meg konkrétan nincs ablak. illetve ablakkeret van meg egy lyuk. az ajtó meg olyan a wc és a szoba közt, mint a western kocsmákban...a térdednél kezdôdik és az álladig ér. bárhol bármi be tud jönni. most is épp itt kapar valaki a körmeivel a fejünk fölött a tetôn. lehet h bejön mégegy banánra...(azóta már elfogyott mégegy banán, de a szobában éjszaka csak egy denevér röpködött. gyanítjuk hogy ô a tolvaj).
következô nap Phil fellelkesülve a száris sztorin, autóba ültetett és elindultunk. nagy jóindulattal sem nevezhetô jó sofôrnek, bár szerintem itt senki nem tanul vezetni, felesleges, mivel mindenki megy amerre lát. megálltunk néhány helyen, az egyikrôl visszatért a szári anyagommal, amit önkényesen ô választott ki valahol, én már nem tudtam követni az eseményeket ((:: aztán elszerencsétlenkedte a kocsit. a varrónôhöz, aki majd megvarrja a szárihoz tartozó kis blúzocskát amit alatta hordanak. egy pici lepukkant házhoz érkeztünk ahol kb tizen laktak és hatványozottan hülyén éreztem magam amikor beléptem és mind engem bámult, meg összevigyorogtak a háttérben. de nagyon kedvesek voltak, a varrónô levette a méreteimet és másnapra olyan blúzocskát rittyentett, hogy nem ért körbe. mehettem mégegy kört, hogy engedjen ki belôle egy centit, mert nem kapok benne levegôt. megcsinálta két perc alatt. aztán otthon mr philip bejárónôje és bejárófiúja felöltöztetett, ami egy külön élmény volt. ahányan voltak, annyi felé cibáltak, tekerték rám a szárit, hajtogatták, és közben úgy tapogattak, mintha sosem láttak volna még fehér embert. ôszintén szólva fellélegeztem mire végre húsz perc után sikerült befejezniük. akkor Philip kezdett ráncigálni, hogy csináljunk képeket, és úgy utasítgatott egyik bokortól a másikig a kertben, mintha csak neki dolgoznék C: elkészültek végre a fotók, én meg alig vártam hogy levehessem magamról ezt a cuccot. én nemtom hogy a helyi nôk hogy bírják, csak a baj van vele. lelóg a földre, összegabalyodik, leesik a vállamról és menni is nehezen lehet benne. hurrá van egy szárim!!! haza is küldtem pár nappal késôbb.
találkoztunk reggelinél egy fiúval és egy lánnyal. osztrákok, és kiderült, hogy a srác már húsz éve psy dj, és ausztriában csinál partit minden évben. és természetesen magyar származású, a neve is magyar, de már elfelejtettem.
volt egy balesete pár nappal korábban, a tengerben fürdött és egy giganagy hullám arconcsapta. az egész jobb oldalából dôlt a vér. kapott rá aloe verát és nagyon gyorsan redberakta. már épphogycsak egy picit piros volt a helye. nekünk adott egy egész doboz aloe gélt. aztán kontaktot cseréltünk, hívták Tomit zenélni nyáron.
összebarátkoztunk az éttermes nepáli fiúkkal is, megírtak nekünk egy cd-t, elég jó zenékkel. az a hely abszolút recommended place (:
az egyetlen idegesítô dolog, a számtalan szúnyog, akik úgy igazán agresszívek...szerintem már immunisak a füstölôs szúnyogriasztóra, mert elég közelrôl szagolgatják. mindensesetre még trivandrumban vettünk egy szúnyoghálót, amit az ágy fölé lehet szerelni. azóta elég jó szolgálatot tett...
elég nehezen sikerült elindulni Allepeybôl, szívesen maradtunk volna még pár napot fürdeni meg függôágyban olvasgatni. de négy nap után nekilódultunk és felültünk a vonatra, ami Kochi-ba tartott.

...semmi többet nem tudok elmondani indiáról. kérem kapcsolja ki!
na jó, azért nem egészen így van, de elég szarul indult ez a trip. kezdődött azzal, hogy az alig egy órás Colombo-Thiruvananthapuram járaton jégkockává fagyasztott a Sri Lankan Airlines, aztán mikor már a kihűlés felé közelítettem, kilöktek a 40 fokba. már akkor éreztem hogy baj lesz, de persze próbáltam nem gondolni rá, inkább szerettem volna felfedezni az oly régóta várt országot. Sri Lanka után egyáltalán nem éreztem sokknak az itteni körülményeket, picit koszosabb, szemetesebb és melegebb, de alapjában véve nagyon hasonlít.

rögtön kerestünk egy atm-et, aztán gondoltuk beülünk egy kávézóba és átnézzük a lonely planetet, hogy merre is induljunk. kávézó az persze nem volt, úgyhogy jobb híján fogtunk egy riksát és megkértük, vigyen a centerbe - és majd ott jól beülünk egy kávézóba…
igen, az első jelentős különbség a közlekedésben mutatkozott meg. itt eltűnt az a pár kis aprócska szabály is, ami még Sri Lankán megvolt. a szabály, hogy nincs szabály, csak duda. dudálnak ha elôznek, dudálnak ha ôket elôzik, dudálnak ha ember van az úton, dudálnak ha kecske és dudálnak csak úgy kedvtelésbôl. de nem ám olyan kis pici, diszkrét duda ez...hanem olyan igazi, ráfekvôs típusú, amitôl egy helyi buszon szerintem fél óra alatt enyhébb halláskárosodást lehet szenvedni. eltűnnek a sávok - mármint a képzeletbeli sávok -, néha bevillan egy-egy kép szembejövő buszokról meg gyalogosokról. kicsit olyan mint egy hülye rajzfilmben valami üldözéses jelenet (:
a másik szembetűnő dolog (szakmai szemmel ugye C:), hogy megjelentek a miniszoknyás pasik. Colomboban is szoknyások voltak, de ott csak bokáig érőt láttam. ezek a férfiemberek itt felkötik a derekukra a bokaszoknya alját, s hoplá, kész a mini. a nők viszont tényleg mind szárit hordanak, láttam nagyon-nagyon szépeket is…de nem viccelik el a dolgot, ez jól megfigyelhetô a tengerparton - persze azon a részen, ahol nem ér bokáig a rothadó szemét és a heroinos fecskendôkupac. mindenki száriban fürdôzik, a fiúk pedig nagyrészt farmerban es pólóban. a merészebbek félmeztelenül. fura látvány ahogy a sok ruhás test pancsol a hullámok közt.
óóó, és ami már Sri Lankán elkezdődött és elég őrjítő tud lenni néha, az a fejcsóválás. ez valahogy úgy néz ki, mint nálunk a rosszalló, cüccögéssel együttjáró fejcsóválás, esetleg a hezitálós fejcsóváláshoz tudnám hasonlítani. de egy európainak feltétlenül határozott NEM-nek tûnik egy eldöntendô kérdésre. volt is félreértés bôven (: aztán kezdtünk hozzászokni, hogy ha megkérdezzük Mohammedet, a házibácsit, hogy a food marketben vásárolt virslit hajlandó-e nekünk megsütni, akkor határozott fejcsóválás a válasz, természetesen egy határozott YES kíséretében. tulajdonképpen ma már csak akkor bizonytalanodom el, ha a fejcsóválást nem kíséri verbális megerôsítés...azért kicsit aggódom, mert néha már az én nyakam is csóválásra kezd állni. szerintem otthon fél perc alatt az ôrületbe kergetnék vele mindenkit.
nah. visszatérve a trivandrumi rémálomhoz. némi halálfélelem kíséretében bejuottunk a riksával a centerbe.

elvitt még egy-két szállásra, de egy idô után feladtuk, mert hiába kértük hogy olcsó helyre vigyen. leléptünk és elindultunk gyalog. hamar rá kellett ébrednünk, hogy trivandrum nem a kávéházak városa. mivel éhesek voltunk, beültünk egy helyi kajáldába, ahol a bácsi hozott nekem dosát valami szósszal. az éhséget elcsapni jó volt, de az indiai konyha nem az én ízvilágom, ami igencsak csökkentette a következô egy hét túlélési esélyeit. bíztam benne, hogy találunk majd olyan helyet, ahol elôfordul némi európai kaja. nagy szükség lett volna rá, mert a következô néhány napot megállás nélkül végighánytam. már az érkezésünk estéjén belázasodtam, kivettünk egy hotelszobát 600 rupiért - mert màr nem bírtuk tovább cipelni a hátizsákot - de az volt a terv, hogy màsnap vagy megyünk is tovább valamerre, vagy keresünk egy olcsóbbat mégegy éjszakàra és utána indulunk el. másnap átköltöztünk egy olcsóbba, ami egy apró kis lyuk volt, mindössze egy ággyal és sok mocsokkal. nem igazán szerettem hozzáérni semmihez, de muszáj volt lefeküdnöm ((:: a wc persze shared, kint a folyosón. bekészítettem egy hányószacskót az ágy mellé és haldokoltam. a kambodzsás-thaiföldes hányásos idôszakot idézte ez a pár nap, de mindezt hatványozottan. talán még sosem voltam ilyen szarul, néha kifejezetten úgy éreztem sosem lesz vége...bónuszként éjszakára beköltözött a wc-be egy tízcentis csótány. nah, ez volt a legnagyobb parám indiával kapcsolatban. elég problémás feldolgozni ezt, amikor az ájulás határán kúszol ki a wc-ig, mert muszáj. na jó, nem ragozom tovább, harcoltunk negyed óráig, mire elértem, hogy kifutott a wc-bôl és beszaladt a szemben lakók ajtaja alatt a szobájukba. ehh, na akkor azért megijedtem, mert a wc ajtó alatt is hatalmas rés volt. kétszázas pulzussal töltöttem el azt a pár percet, végig az ajtót néztem, nehogy...persze hogy visszajött, de hálistennek ô is jól megijedt tôlem, úgyhogy az ajtóban várakozott amíg végeztem. aztán ködelôttem ködutánnam, már bent is voltam a szobában. és akkor láttam hogy a mi ajtónk alatt is gigalyuk van...többet nem mertem kimenni. a következô éjszakát is ott töltöttük, de aztán közös megegyezéssel visszatértünk a hotelszobába, ami egy fokkal tisztább volt, saját wc-vel, saját csótánnyal. nem lettem jobban. már nagyon le voltam gyengülve, mert nem bírtam a currys, chilis kajákra ránézni sem, más meg ugye nem volt. szinte felkelni sem bírtam már, ezért elmentünk a kórházba, ahol kaptam némi gyógyszert, legalább öt félét, és megdícsért a doktorbácsi hogy milyen bátor vagyok, mert nem sokan mernek elindulni egy ilyen útra sztómával. ahm, én tudtam hogy mindent túlélek, de már azért a türelmem a vége felé közeledett. tomi talált a boltban paradicsomot, úgyhogy onnantól sós paradicsomon és narancson éltem. jah és lett kenyér is, szóval már kezdett alakulni az étrendem. a tervezett két nap helyett egy hétig trivandrumban ragadtunk, mire végre lábra tudtam állni (ez nagyrészt annak köszönhetô, hogy találtunk egy éttermet, ahol paradicsomlevest és zöldséglevest sikerült ennem, valamint utsó nap chop suey-t, ami már szinte életmentô volt!).
mindezt a borzalmat tetézte még, hogy trivandrum még nagy jóindulattal sem nevezhetô csendes helynek. az egész egy kurva nagy ôrület, egy pillanatra sincs csend. úgy értem tényleg nincs. a portások éjjel-nappal ordítanak egymásnak, pedig jórészt kb két méter távolság van köztük, és ezt megteszik hajnali háromkor is minden szívfájdalom nélkül az ajtód elôtt is. böfögnek, finganak, turháznak, krákognak. éjszaka hangosan énekelve imádkoznak, hajnalban a müezin, esetleg helyi örömzene kíséretében. a háttérben békés dudaszó hallatszik, keveredve a délutáni dob- és furulyaszakkör több órás extázisával. aláfestésnek az ablak alatt elhelyezett súlymérô automata félpercenként ismétlôdô csicsergése a nap húsz órájában, valamint a hotel parkolójából ordító motorbôgés és tolatóradar. távozásunk elôtti nap pedig az i-re a pont: a szomszédban lévô iskola udvarán avart és szemetet égetnek, a füst a mi szobánkban gyûlik össze, pár percen belül füstmérgezés gyanújával hagyjuk el a szobát - én csak vonszolom magam - le a portára, valami segítség reményében, ahol a portások halál nyugodtan szívják a füstöt, úgy tûnik elfogadták a sorsukat. csak hogy bonyolódjon az ügy, az indiai építészet csodájaként az ablakunkat csak kívülrôl lehet becsukni, az ablakpárkány felôl, mivel belülre szerelték a rácsot, amin nem lehet átnyúlni. szólunk nekik, hogy csukják be, mire mosolyognak, bólogatnak és nem történik semmi. aztán harmadszorra odaküldik józsit, hogy másszon fel egy létrán és orvosolja a problémát. a zár persze nem jó, így némi csukogatás után az ablak nyitvamarad. akkor kérjük ôket, hogy szóljanak már át a szomszédba, hogy oltsák el a tüzet. mosolygás, bólogatás, nem történik semmi. harmadszorra felfogják és megígérik hogy átszólnak. nem történik semmi. akkor már az egész épületben áll a füst, kénytelenek vagyunk elhagyni a házat. most. kínunkban már mekit vagy pizza hut-ot kérünk istentôl, persze ô csak mosolyog és bólogat...még beülni sem tudsz sehová, mert akkor enned kell. kávéház hiányában. ha nem eszel elküldenek, mert nem értik minek akarsz ott ülni, amikor mások éhesek és odaülhetnének a helyedre. valahogy átvészeltük míg elégett az avar, aztán a ventillátorral próbáltuk tisztítani a levegôt. már lehetett lélegezni, de undorítóan füstszag volt. legalább könnyebb volt hányni.
és végül eljött a nagy nap. összepakoltunk és kimentünk a vasútállomásra. még sri lankán találkoztunk két svéd arccal, akik hasonló útitervvel rendelkeztek, csak ôk egy lépéssel elôttünk jártak. fészbúkon kommunikáltunk és következô megállónak Allepey-t ajánlották. azt mondták keressük a Beach bungallow nevû helyet, ott pedig Phil-t a házigazdát aki haláli arc. olvastunk a houseboat-okról is, amit mindenki szerint ki kell próbálni, így Allepey-t vettük célba. ahogy elindult a vonat Trivandrumból, úgy éreztem újjászülettem (:

tegnapelott ideertunk vegre Haputale-ba. vonattal jottunk potom 5,5 orat a hegyek kozott. gyonyoru volt az ut, es tenyleg olyan kisvasut feeling itt a vonatozas (: sztem a max sebesseg 25 km/h lehet. a kisvasuton kivul pedig valodi elmeny...

egesz uton rohangalnak ide-oda a mobil arusok es mindenfele dolgot probalnak eladni. almat, narancsot, mangot, papayat, chilis mogyorot meg zoldseges fankot...utobbi egesz jo kis kulinaris elvezet volt azon tul, hogy 2004-es kiadasu sri lankai jelnyelven irt matekkonyvek lapjaibol keszitik a kis zacskokat hozza - neha pedig a gyerekek regi fuzeteit hasznaljak erre a celra (:

a zoldsegfank melle dobott a pasi egy nagyobb darab chilipaprikat. a helyiek ugy eszik a fankhoz, mintha semmifele tuzokado mellekhatasa nem lenne. en csak picurkakat mertem belole harapni, de egy ido utan ezt is feladtam.
mar feluton beborult az eg, es mire megerkeztunk, termeszetesen az eso is esett. a vasutallomason megtalalt minket egy szobaugynok, aki a megszokott `chep room for u sir` felkialtassal egybol megnyerte a bizalmunkat, na nem azert mert annyira megnyero volt, csak nem volt kedvunk szakado esoben gigapakkokkal a hegyekben setalgatni. eljottunk, megneztuk, itt maradtunk. jo kis szoba, nagy erkellyel es hihetetlenul szep kilatassal...

eredeti kep itt

osszebaratkoztunk ket 20 eves fiuval, egyikuk sved, a masik pedig francia. mivel szakadt az eso, jobb hijan az erkelyen ultunk es dumaltunk. tervben volt, hogy megnezzuk a vizesest ami 30 kilometerre van innen, de sajna nem volt ra 1-2 ora esomentes ido. tulajdonkeppen nem sokat lattunk Haputale-bol, bar azt hiszem, hogy nem tobb az egesz, mint a 300 meter hosszu main street, es az abbol leagazo kis utcacskak, ahol a hotelek vannak.

tegnap este azert sikerult kimenni vacsizni egy helyi kajaldaba. megerte (: van itt ez a kotu nevu kaja, ami tulkepp palacsintateszta kis darabokra vagva, es osszesutve zoldsegekkel meg barmivel amit akarsz: hal, csirke, marha, diszno...nagyon fini volt, mi a halas mellett dontottunk es meglepetesemre a `no spicy` most a pont eheto kategoriaba tartozott C:
nagyon hideg van, max 15 fok, igy tegnap megprobaltunk beszerezni egy harisnyat nekem, hogy ne fagyjak meg. a lokal-turin kivul kb 4 boltszeru dolgot talaltunk, ahol termeszetesen azt sem tudtak mi az a harisnya. zokni az volt. igazabol semmi meleg ruhank nincs, mert Bangkokban hagytunk minden nehezebb darabot, szal most valahogy ki kell meg huzni ezt a mai napot. holnap vissza kell mennunk Negomboba, mert hetfon mar repulunk indiaba.
es vegre ez is elerkezett (:
bizom benne, hogy ott mar nem lesz szukseg meleg ruhara...

nah, hat itt vagyunk Sri Lankan. persze Laosz, Kambodzsa es a szilveszteri Koh Phangan kimaradt, de majd bepotoljuk ((::

8-an hajnalban ertunk a Colomboi repterre, ahol mar vart minket a sajat bejaratu taxisunk, es elvitt a Negomboi szallasra.
alig vartuk hogy agyba keruljunk, bar a repules nem volt olyan faraszto mint Bangkokba. a Malaysian Airlines-szal jottunk es abszolut pozitiv ++++ volt az ut. kenyelmes volt, etettek, itattak, fincsi volt minden es a harom oras varakozas Kuala Lumpurban is birhato volt (:
szal lecuccoltunk es bedoltunk az agyba.
reggel felebredtunk, sutott a nap, csiripeltek a madarak (((::: kimentunk setalni, megneztuk az oceant kozelebbrol, de nem volt tul nagy extazis. gondoltuk beulunk a parton egy kavera valami etterembe. hat nem volt etterem, sot. tulajdonkeppen semmi nem volt azon a parton szemeten kivul.

a viz is eleg fura szinu volt, szal nem idoztunk sokaig, visszaindultunk, hogy eszunk valamit. es Negombo legkisebb, legeldugottabb 50 meter hosszu utcajaban osszefutottunk Tomi kandos osztalytarsaval. tenyleg pinduri a vilag errefele C:
beszeltunk egy orat, meseltek milyen Sri Lanka, mit erdemes megnezni es persze emilt csereltunk, hatha indiaban is lesz alkalmunk osszefutni, turazni a hegyekben vagy sikloernyozni. mivel Adam - az osztalytars - mar regota uzi ezt a sportot (:
kb 20 meterre onnan volt egy etterem, ahova beultunk egy jo ebed remenyeben. a papaya lassi isteni volt, bar eloszor turmixolas nelkul hozta ki a kislany es elnezest kert, de sajnos nincs aram...aztan egy perc mulva megis lett es megcsinalta rendesen. rendeltunk ket adag zoldseges curry-t rizzsel. en haromszor emeltem ki, hogy az enyemet NO SPICY please, o nagyon bologatott es elment. nagyjabol egy orat vartunk, kozben osszecimbiztunk a szomszed asztalnal ulo osztrak hazasparral, ok is meseltek kicsit a sajat sri lankai elmenyeikrol, s ott akkor eldontottuk, hogy a kovetkezo celpontunk Kandy es Haputale lesz - kisvarosok a hegyekben, elmondasuk szerint nem szabad kihagyni.
ropke egy ora 20 perc utan megerkezett a kaja. termeszetesen egyben volt a ket adag, a no spicy az tuzokados feeling volt, szal en nem sokat ettem akkor C: volt hozza dhal meg chapati es valami lady fingers, amire azota sem jottem ra, hogy milyen szerepe volt. de csipett mit az allat.
veletlenul arra setaltak megint Adamek, ugyhogy beultek hozzank egy teara. beszelgettunk meg egy kicsit, aztan elindultunk kalandozni.
lett egy sajat bejaratu tuk tuk driverunk, eleg laza arc volt, ugy tunt hogy mindig full keszen van. ment mint az orult, de azert mindig megerkeztunk a kijelolt helyre.
este a gyogyszertarban leszolitott egy pasi, beszelgettunk vele par percet es meghivott a hazaba. mondta hogy o ebbol el, hogy epiti a kapcsolatait, most is van egy csomo nemet vendege, intez nekik mindent es igy mindenki jol jar.
picit beugrottunk hozza, bemutatta a feleseget, a testvere feleseget meg a gyereket, es kiderult, hogy jart mar magyarorszagon. volt egy kep a falan, amit egy magyar baratnojetol kapott (: micsoda veletlenek.

kontaktot csereltunk es mondtuk neki hogy ha nalunk jar, keressen meg. kikototte hogy csak ha elvisszuk majd gulyast enni :D jah a tipikus magyar konyha...
addig beszltunk, mig vegul foglalt nekunk helyet egy vega etteremben, el is kisert minket, meg tuk tukot is rendelt. igyhat elmentunk vacsorazni es egyaltalan nem bantuk meg. devilled (paradicsonzoszos, fokhagymas, hagymas, kicsit spicy) halat ettunk zoldseges rizzsel es huuuu, regen ettem ilyen jot (:
kaja utan hazasetaltunk, utkozben meg talalkoztunk egy sved fiuval es lannyal, akik nagyjabol hasonlo utvonalon mennek mint mi sri lanka utan. szal kontaktot csereltunk veluk is es keep in touch.
hazamentunk 24-et nezni meg aludni, mert mar faradtak voltunk es az eso is elkezdett esni.
ugy dontottunk maradunk meg egy napot, csak pihenni, mert mar napok ota uton vagyunk. tehat maradtunk meg egy napot. persze egesz nap zuhogott az eso, tulajdonkeppen tenyleg nem csinaltunk semmit, de mar rank fert C:

masnap reggel utrakeltunk, hogy atmegyunk Colomboba, alszunk egy ejszakat es utana irany Kandy. jo kis elmeny volt, felpattantunk a helyi buszra, ahol termeszetesen rajtunk kivul nem volt feher ember es vegigszaguldottunk mindenfele utakon 2-3 oran keresztul...Colomboban az elso 1-2 ora nem volt tul felemelo...tokeletes nyooocker masolat, szemet mindenhol, csak sotet arcok, raadasul az eso is esett es ehesek voltunk meg szallast is kellett talalnunk...nahat. Colombo nem bovelkedik guesthouse-okban. hotel az van, kb 100 dolcsinal kezdodnek az arak ejszakankent, tehat nem a mi arkategoriank. mindenfele arcok ragadtak rank, akik mindenfele jo helyekre akartak vinni, de marha idegesito volt, mikor mar harman beszeltek egyszerre, szal vegulis elkuldtuk oket a susnyasba. sikerult beulni kajalni egy indiai etterembe, egesz jo kaja volt. talalkoztunk egy fura feher figuraval, aki javasolt egy guesthouse-t ami olcso. elvonszoltuk magunkat a hatalmas hatizsakokkal, de termeszetesen fullon volt a hely, igy tovabb kellett mennunk. utkozben rankragadt egy tuk tuk sofor, es en hittem neki. elvitt minket egy hotelbe, ahol meg elfogadhato aron talatunk szobat. nem volt olcso, de nem volt mas valasztasunk.
a lonely planet azt mondta hogy sotetedes utan ne nagyon maszkaljunk az utcan, mert nem biztonsagos. haaat, mit ne mondjak igencsak ugy tunt, hogy helytallo info ((:: kicsit setalgattunk, kerestunk egy szupermarketet, vettunk vacsit, mert a hotel etterme uzemen kivul volt aznap...aztan hazamentunk 24-et nezni es aludni...
estere mar total hozzaszoktunk hogy rajtunk kivul nincs feher ember a kornyeken es annyira bamulnak, hogy majd kiesik a szemuk. foleg a pasik. koszongetnek meg mosolyognak kedvesen C: jopofak, csak hosszutavon kicsit farasztoak, de azert en is szepen visszamosolyogtam meg visszakoszontem.

masnap felkeltunk es irany a vasutallomas. megvettuk a jegyet Kandy-be, s 4,5 ora zotyoges utan meg is erkeztunk. nagyon jo kis ut volt, gyonyoru helyeken mentunk, felfele a hegycsucs fele...a sinek mellett vegig emberek, hazak - vagy inkabb hazszeru takolmanyok - es mindenki integetett, meg orult C: sok-sok kis vizesest is lattunk, egyedul csak az eso szurkitette el a dolgokat.

itt Kandy-ben - termeszetesen - rogton megtalalt minket egy tuk tuk sofor, aki itt szuletett es mar nehany evtizede gyuri az ipart. mindent tud sri lankarol es keszsegesen felajanlotta hogy a szolgalatunkba all. 100 rupiaert elvisz minket a tohoz, ahol tobb guesthose van, es biztos talalunk szobat. elindultunk es utkozben megneztunk nehany helyet, de mind tele volt. javasolt egy szallast fent a hegyen, szep kilatassal, csak kb 1 km-re a centertol. ah, mar mindegy volt, csak lepakolhassunk es pihenhessunk, mert annyira nagyon elfaradtunk :D egyebkent nem gondolnad, de az utazas maga is nagyon kimerito tud lenni. foleg mikor napokon keresztul szinte csak orakra allsz meg es rohansz tovabb...
szal igy kerultunk a hegyi szallasra, egy kedves oreg, keszseges hazibacsihoz, akit imadunk (:

itt sem volt olcso a szoba, de nem talaltunk volna mashol. szep nagy, nagy furdoszobaval - bar melegviz nelkul - korerkellyel es kurva jo kilatassal a varosra...nagyon szep, de amiota itt vagyunk szakad az eso ):

a tuktukosunk masnap reggel 10re jott ertunk es elmentunk egy teaultetvenyre. megneztuk testkozelbol a teacserjeket, szedett nekem teaviragot is a soforunk.

aztan elmentunk a teagyarba, ahol megneztuk hogy szaritjak, valogatjak es osztalyozzak a leveleket. egy fiu vegigvezetett minket a gepek kozott. erdekes volt, bar a roviditesekbol semmi nem ragadt meg C:

a teaultetveny utan egy fuszerkertbe tuktukoztunk. huuu, az nagyon erdekes volt. mindenfele fuszer es gyogynovenyt megneztunk eloben, itt is egy fiu vitt vegig minket es minden novenyrol elmondta amit tudni illik. persze az egesz egy nagyon jo marketing resze volt, ugyanis ok ott keszitenek ayurvedikus gyogyszereket es csodaszereket a novenyekbol, amit a vegen a gyogyszertarban meg lehet venni. jah es persze nem baj ha nincs nalad kape, nyugodtan fizethetsz kartyaval is (((:::

csinaltak egy mini termekbemutatot is, kaptunk teat, leultettek, aztan megajandekoztak egy szantalolajos arcmasszazzsal, ami ket honap utan eltunteti a kis szarkalabakat es nagyon jo a aknera. a terdemet is bedorzsolte egy bacsi fajdalomcsillapito olajjal, ami egyebkent tenyleg hatasos volt, mert egesz estig rendesen tudtam hasznalni, ami azelott nem volt jellemzo. tomi kapott egy nyakmasszazst es ajanlottak neki egy csodaszert migrenre. nah azt megvettuk, mert ugy gondolom veszteni nem fogunk vele es legalabb kiprobaltuk ezt is...
a soforunk meglepett egy ujabb kellemes hellyel C: jewellery village-nek hivta, amit en eloszor ugy kepzeltem el, hogy a helyiek altal keszitett ekszerek vannak kipakolva egy kis faluban...na persze. ez egy maganvallalkozas volt, egy csalad akik dragakoveket es masodrendu dragakoveket csiszoltak es adtak el ekszerbe agyazva...hihih. eleg vicces volt, ahogy beultunk oda a saros ruhankban, kicsit lepukkanva - csak olyan hatizsakos hippiszeru minosegben. voltak szep dolgok, de egyik sem fogott meg annyira hogy waaaaa vagy huuuu...kicsit hallgattuk az eloadast, aztan szepen elkoszontunk es megkertuk a sofor urat hogy vigyen egy pizza hut-hoz (: nagyon vagytam mar ket napja egy jo pizzara, mert a curry-s ehetetlenul csipos dolgoktol mar felfordult a gyomrom (:
pizzahut utan picit neteztunk - termeszetesen feher embernek szabott arakon - , aztan elmentunk a boltba es vettunk vmi kajat. talatam ilyen virsliszeru dolgot csirkebol, es ugy dontottem megkerem a hazibacsinkat, hogy csinalja meg nekem vacsira. tyuuuuu, mennyire jot fozott belole! imadom a foztjet, asszem ma is benevezek egy ilyenre :D
este meg ettunk egy devilled fish-t rizzsel es beszelgettunk kicsit egy angol nyelv- es dramatanarral, aki persze epp az iment beszelt egy magyar baratjaval, Istvannal (((::: LOL.
az eredeti terv az volt, hogy ma tovabbmegyunk Ella-ba, vagy Haputale-be, de vegulis ugy dontottunk, hogy eltoltunk meg egy napot itt semmittevessel.
sikerult is delben kelni es 2kor reggelizni, ami egyben ebed is volt (:
s most ket oraja ulunk ebben a netcafe-ban, ami valojaban minden, csak nem cafe. a gepeken kivul csak a pasi van, akinek fizetni kell.
a mai terv meg a semmitteves otthon, valami jo kaja a hazibacsinktol es alvas, hogy holnap ujult erovel ulhessunk vonatra.
hetfoig viszont vissza kell ernunk colomboba, mert indul a gepunk Trivandrumba (:

par nap es India!!!

építettek egy karácsonyfát az udvarunkra. elég fura hogy bent már karácsony van, kint meg szauna. amióta itt vagyunk, egyszer sem esett az esô, bár itt Chiang Maiban pár fokkal hûvösebb van mint Bangkokban. esténként nem ártana egy pulcsi, de az nincs. mindent a bangkoki hotelben hagytunk...itt meg csak elvétve találni melegebb cuccokat, és azok is túl gagyik vagy nevetségesen drágák.
kicsit nyugisabb hely ez, éjfélkor már minden sötét és kihalt. vicces hogy az éjszakai piac este 11kor bezár. nem egy partizóna.
a tuk tuk sofôrök vészesen hasonlítanak a bangkokiakhoz. sosem tudják hol vagyunk, hova megyünk. minden este eljátszuk ugyanazt a sztorit: 'go to Julie's guesthouse!' 'oké, 80 bht!' 'noooo, 30 bht!' '70' '40' '50 bht, last price' 'noooo, 50 to Julie's guesthouse??! it's a joke! 45 bht last price (:' - kicsit gondolkodik, járkál fel-alá gondterhelt arccal, aztán belemegy. elindulunk. tök ismeretlen helyeken próbál minket kirakni, állítja hogy 'this is Julie's guesthouse!' 'nooooo, it's not! go to Julie's guesthouse!' oké, belátja hogy rossz helyen vagyunk, próbálja megfejteni a térképet. továbbmegyünk. végül csak megtalálja és örülünk (((::: mi azért mert minden este ingyen városnézés jár a hazaúthoz, ô meg azért mert végre megszabadult tôlünk.
vasárnap mikor megérkeztünk épp belecsöppentünk a heti piac kavalkádjába, iszonyatos mennyiségû emberrel és portékával. jó fejek, még akkor is kitartanak az állításuk mellett, hogy azért kerül ennyibe, mert saját kezükkel készítik, mikor a hetvenedik ugyanolyan standnál jársz. és persze mindig annál a legeredetibb akinél éppen vagy.
vannak tök jó meg szép dolgok, de kell valamiféle önkontroll hogy ne akarj minden szart megvenni. nekünk elég csak belegondolni, hogy pár nap múlva tovább kell cipelnünk valahová (:
ráakadtunk egy bogaras nénire, több tálcán kínálta a sült undormányokat, volt tücsök, szöcske, selyemhernyó, csótány meg néhány felismerhetetlen mutáns. mivel elôtte vacsoráztunk, nem kóstoltunk bele ebbe a fajta élvezetbe, de egyszer talán...
összebarátkoztunk Alexszal, ô egy német fiú, ugyanabban a guesthouse-ban laktunk. nagyon jó fej, sokmindent csináltunk együtt. Chiang Maiban és utána Paiban is végig együtt kalandoztunk.
Chiang Maiban béreltünk motort, és felszáguldottunk a hegy tetején lévô wathoz. nagyon szép helyeken mentünk, fôleg kanyargós erdei utakon. izgi volt, bár újra és újra nyugtáztuk ahogy teltek a napok, hogy jól jönne egy pulcsi. fôleg a motoron volt hideg már este...
a Doi Suthep-hez soksok lépcsôn kellett felfelé menni. de megérte (: bár a watokból már kicsit sok volt mostanában, ezt érdemes volt megnézni. gyönyörû volt felülrôl a város...már sötétedett, mikor visszaindultunk. nagyon fáztunk a motoron és mondogattuk a mantrát: venni kell egy pulcsit ha beértünk a városba.
kicsit fáradtak voltunk mire lejutottunk a hegyrôl, de épp aznap volt egy muay thai meccs, amit semmiképp sem akartunk kihagyni. ígyhát nekilódultunk Alexszal és megkerestük a ringet. 400 baht volt a beugró, ami egész elfogadható - a kapott élményért (: nyolc fight volt, mindegyik 5 menetbôl állt. az ifik kezdtek, sztem az elsô két fiú nem volt több 12 évesnél...váltották egymást a fiúk és a lányok, s egyre inkább durvult a dolog. a main fight elôtt beszúrtak egy special fight-ot, hûûû...az igazán szórakoztató volt (((::: kb öten voltak egyszerre a ringben, egy kivételével bekötött szemmel...van róla video, inkább nem próbálom elmesélni, mert látni kell!
a main fight-ot természetesen egy thai pasi nyerte, ha jól emlékszem a harmadik menetben ütötte ko-ra az angol ellenfelét.
a meccs után még sétálgattunk kicsit a piacon, de már húzott az ágy, így hazamentünk pihenni. még este lefoglaltunk másnapra egy elefántos trekkinget - mert ha már itt vagyunk ugye, azt nem lehet kihagyni...
másnap reggel fél kilencre jött értünk Shai, egy thai fiú, aki valami thai/bollywood-i akció sztárra hasonlított, feszülôs póló, napszemüveg...vicces figura volt, egész úton próbált minket szórakoztatni, több-kevesebb sikerrel.
felszedtünk még a tuktukunkba pár embert: egy görög lányt és fiút, a többi nemzetiségre sajna már nem emlékszem, de kb kilencen voltunk.
az elsô megálló egy lepke- és orchideafarm volt. lepkét nem túl sokat láttunk, egy-két élô és néhány kiszáradt példányt...orchidea az volt bôven (; jó volt, jó volt de én már az elefántokat vártam...
továbbmentünk, s egy idô után lekanyarodtunk az útról egy földútra. pffff, mondanom sem kell, a tuktuk akkora port vert hogy a velem szemben ülôt is alig láttam, arról nem is beszélve hogy a göröngyös úton úgy rázott meg dobált hogy komoly erôpróba volt bent maradni. a következô megálló a hosszúnyakúaknál volt, amit mi nem néztünk meg, mert gyanítottuk hogy nem igazán lesz autentikus és külön kellett érte fizetni. ittunk egy kávét míg a csapat fele bement.
nem sokkal késôbb végre elértük az elefántokat. jujjjjj, hihetetlen mennyire édes állatok!!! rögtön beléjük szerettem (:

a bôrük igen érdekes tapintású, inkább puha mint kemény, és durva szôr borítja. kb olyasmi mint a drótkefén, csak sokkal ritkább. nyújtogatták az orrmányukat, a helyi farm lakói meg - jó üzletember módjára - kínálták a fürt banánt 20 baht-ért. felnyergelték az eliket, nekünk pedig fel kellett mászni egy létrán egy vadászleshez hasonló építményre, s onnan huppanni a nyeregbe. minden elefánt mellett volt egy vezetô aki adta a parancsokat: jobbra balra le fel...azt hiszem a mi elefántunk volt a leghuncutabb, csapódott a gyalogút két széle között, ahol ehetô dolgot vélt felfedezni, ott rögtön le akart térni az útról. de nagyon kedves állat volt, megevett három fürt banánt két perc alatt. elsétáltunk vele egy másik vadászlesig, s ott leszálltunk. az elefántokkal való kontakt tulajdonképpen ennyi volt ):

én sokkal jobban szerettem volna a lepkefarm és a többi program helyett is inkább velük lenni, de sajna tovább kellett mennünk. lesétáltunk a folyóhoz, ahol egy kedves öreg bácsi várt minket hogy egy lebegô ketrecben átküldjön a folyó fölött...mi mentünk elsônek tomival. elég jó volt, ahhoz képest hogy milyen rozoga szerkezetnek tûnt, seperc alatt átrepültünk a másik partra. bevártuk a többieket aztán elindultunk a vízeséshez. kb egy órát gyalogoltunk a dzsungelben, néha próbára lett téve a tériszonyom, amikor pár bambuszrúdból kötözött 'hídon' keltünk át a víz fölött (((::: a végére már egészen belejöttem...szép volt a vízesés, lehetett pancsizni is a kevésbé fázósaknak...
szépen visszegyalogoltunk a folyóhoz, ahol beültettek minket a kis gumicsónakba amivel leszáguldottunk a a folyó húzósabb részein. kaptunk jó nagy adag vizet az arcunkba, meg mindenhová...a nyugodtabb résznél átültünk a bambuszból készült szerkezetre, amit a legbátrabb és legerôsebb irányított egy hosszú bambuszrúddal. elég vicces volt, össze-vissza sodródtunk, de végül célbaértünk. csurom vizesen. mire kimásztunk a partra, már bekeretezve és becsomagolva várt minket néhány fotó az elefántolásról és a raftingról, ami darabonként 600 bahtért meg is vehettünk (: elég jól organizált kis csapat volt ez...
hazafelé még megálltunk egy kis helyi faluban. jó volt látni egy kicsit thaiföld autentikusabb részét is, bár a faluban lakók mindenféle házi készítésû dologgal ostromoltak. a túra közben Shai elég sokmindent mesélt a helyi szokásokról, például hogy elôszeretettel fogyasztják a kutyák húsát, legfôképpen a hátukat, mert úgy gondolják hogy gyógyító hatása van. azóta egész másképp nézek szegény kis ebekre...meg az emberekre is.
nagyon fáradtak voltunk mire hazakeveredtünk, de zuhanyzás és egy kis pihenés után még kimentünk sétálni Alexszal. gondoltuk megnézzük a night market-et, vagyis az éjszakai piacot, ígyhát fogtunk egy tuktukot és irány oda. 11 óra volt mire megtaláltuk. mondanom sem kell, hogy addigra híre hamva sem volt már a piacnak. furán állnak itt az idôhöz, én - európai fejjel - azt gondolnám, az éjszakai piac éjszaka van nyitva...mondjuk az egész éjszakai élet érdekes errefelé. éjfélkor már minden teljes csöndben, kihaltak az utcák, sötét van, csak néhány magából kifordult arcot látni ahogy próbál hazakeveredni.
mi is hazamentünk aludni, mert az volt a terv hogy reggel továbbindulunk Pai-ba. egy orosz fiú említette, hogy jó hely, fiatalok, buli, nightlife.
felkeltünk és kituktukoltunk a buszállomásra. minivan-ek indultak paiba. vettünk gyorsan jegyet és elindultunk. ha jól emlékszem chiang mai és pai nincs túl messze egymástól, 60-80 km lehet a távolság, amit majdnem négy és fél óra alatt sikerült megtenni. nem a kisbusz miatt, inkább a hegyi út és a több mint 250 kanyar okozta a problémát. nem csak az idôben. a mögöttem ülô thai kiscsaj félúton megadta magát és dobott egy rókát az ülésem mögé. pffff, épp hátranéztem közben, de hálistennek nem volt nagy, így hatótávolságon kívül maradt...
itt akárhová utazol, idôközönként checkpointok vannak felállítva, ahol ellenôrzik a busz tartalmát (: legfôként a helyieket, tôlünk sosem kértek útlevelet. ki is kaptak egy középkorú thai pasit a hátsó sorból, ô ott kiesett a játékból. beült a helyére egy fiú és mintha mi sem történt volna, folytattuk az utunkat.
kora délután értünk Paiba. ahogy leszálltunk a buszról, egy hatalmas tábla fogadott: az utcán dohányozi és szeszes italt fogyasztani tilos és szigorú büntetést von maga után. persze csak az utcán. séta közben. egymás szájába épültek a bárok, ahol lehet mindkettôt. nem csak bent. a lényeg hogy valamelyik étterem vagy bár vendége kell hogy legyél ahhoz hogy dohányozhass. itt kezdtük elôször azt érezni, hogy 'a pénzed kell, turista vagy, fizess!'. a fôutcán végig kirakodóvásár, kb ugyanazok a dolgok, amiket eddig bangkokban és chiang maiban láttunk. csak az árak különböztek. kifejezetten drágának tûnt minden. ez volt az elsô benyomás és úgy éreztük, nem maradunk itt sokáig.
elég jó szállást találtunk, tiszta volt, saját wc és melegvizes zuhanyzó. persze Alex lonely planet-ét követtük, s ezúttal nem is csalódtunk. lecuccoltunk és kimetünk enni valamit. lépten-nyomon flyereket osztogattak, mindenféle party, mindenféle bárokban, free whiskey, free tequila...csak menj oda.
kaptunk egy Nancy's place-es flyert, ami egy kis bár és azt írták tûzshow lesz este. megkerestük. egy reaggie bár volt, nem nagy, jó arcokkal. ottmaradtunk pár órát. ittunk egy pina colada-t, beszélgettünk, kicsit poiztam, persze csak tûz nélkül (; tekintettel arra hogy nem éreztem túl jól magam, és egyébként is már nagyon rég játszottam.
beálltam billiárdozni a helyi fiúkkal (az egyik a bár tulaja volt, szal volt egy kis elônye az asztal miatt...), meg egy angol pasival. én az angollal voltam párban. nem volt nagyon fergeteges játék, simán kikaptunk volna, ha az ellenfelünk nem teszi el a mi telinket a fekete golyóval (((:::
addig tomi összebarátkozott Carrie-vel texasból és a kimondhatatlan nevû thai fiúval, aki kezdô poi-s volt és nem sikerült rábeszélnie hogy játsszak én is.
másnap reggel Tomi és Alex összefutott megint az orosz sráccal, Serge-el, meg két csajjal akikkel még chiang maiban laktunk egy helyen. motort béreltünk és nekiiramodtunk. elôször egy organic farm-ra reggelizni, amit Serge ajánlott. hûûû, tényleg gyönyörû hely volt, kis banánteraszokkal, kistóval, szökôkutakkal, hegyekkel a háttérben...eddig ez volt a legszebb reggeli és kávé, amióta itt vagyunk. természetesen saját termesztésû gyümölcsökkel...Alexszal és a két lánnyal elindultunk megkeresni a hotspringet, ami nem más mint forró vizes pocsolyák tömkelege, amiben lehet dagonyázni. valóban forró volt, amikor odaértünk, az egyik fiú épp akkor vette ki belôle a tojást (: persze fizetni kellett érte, de végülis nem mentünk be. nem volt nagy szám. útközben találtunk elefántokat, meg is álltunk, kicsit barátkoztunk velük, és megbeszéltük hogy másnap visszajövünk velük fürdeni.
elugrottunk még egy kanyonhoz. nagyon félelmetes volt, olyan igazi szédítô, hatalmas szakadékokkal. nem is mertem túl közel menni a széléhez és összeugrott a gyomrom, mikor Tomi kiment egy-két sziklára...
hazafelé megkerestük a vízesést, ami ott volt a közelben. már kezdett sötétedni és jópár fokot lehûlt a levegô de így is elég jó kis vizuális élmény volt.
este benéztünk Nancyékhez, úgy volt hogy tomi játszik, de nem volt olyan a társaság, így tovább mentünk Serge-ékkel a Ting-tong bárba. egy két koktél, tábortûz, dumaparty, aztán mikor elfáradtunk bedôltünk az ágyba.
másnap reggel felpattantunk a robogóra és száguldottunk az elefántokhoz. a tegnapi helyen épp nem volt senki, ezért továbbmentünk Tom elefánttáborába. gyorsan alkudtunk egy kicsit az árból, és megbeszéltük hogy kettôre visszamegyünk és pancsolunk velük. annyira de annyira cukik voltak (: lesétáltunk a hátukon - nyereg nélkül - a folyóhoz. közben megtanultuk a parancsszavakat, meg néhány thai kifejezést. Ot (így hívták a mi elinket) séta közben szedett nekem virágot az orrmányával és a kezembe adta (((::: imádom!!! aztán zsuppsz, bele a vízbe. a vezetô kiadta a parancsot és ô rázkódni kezdett, mi meg belecsobbantunk a folyóba. sokkal sokkal jobb élmény volt mint a múltkori sétálgatós...
este Ting-tong, Tomi játszott végre (: jó volt hallani rendes nagy hangcuccon a zenéket. megbeszéltük a dj sráccal hogy másnap is visszamegyünk. felrobogtunk még a hegyre, egy Mountainwiev nevû buliba, ahol hasonlóan a többi helyhez, kb 10-20  ember lézengett...nem értem ezeket a thai bulikat. éjfélkor tényleg mindennek vége és addig sem nevezhetô gigamulatságnak ami ott folyik...találkoztunk Carrie-ékkel és szóltunk nekik hogy másnap tingtong Tomival (; így is történt, kicsit több ember volt, még táncoltak is - ami itt nagy szó (((::: volt tûzshow, koktél, free whiskey...
reggel kicsekkoltunk a szállásról, s búcsút vettünk Alextól, aki már kicsit hozzánk nôtt ezalatt a hét alatt, és felszálltunk a Chiang Rai-ba tartó buszra.

ma megáldott minket egy szerzetes a wat traimi-nál - azaz a golden buddhánál. ôszintén szólva ránk fért, mert utána várt ránk egy több órás séta Bangkok labirintus-szerû utcáin.
de ide majd visszatérünk, mert bôven van mit megemlíteni az elmúlt pár nap eseményeibôl is...
kezdjük rögtön az indulás napjával.
picit felületesek voltunk az utasbiztosítást illetôen. ebben nincs semmi meglepô, nem is mi lettünk volna ha az indulás elôtti pár óránkat nem az allianznál töltjük. a promo arról szólt hogy bizonyos bankkártyához egész éves utasbiztosítás jár. ígyhát szépen hátra is dôltünk, egészen addig míg meg nem világosodtunk: egész évre szól, de minden kiutazás alkalmával max 30 napig. nekünk ez édeskevés volt az 5 hónapra, így beugrottunk a budaörsi allianzhoz pár órára...egy ideig vicces volt hogy a kiöregedett tanárnéninek a pult mögött fingja sem volt nemhogy az utasbiztosításról, de a számítógép-kezelésrôl sem. a huszadik telefonos segítség után már kezdett kínossá válni a szitu, annyira hogy még a bank rendszere is beoffolt. mivel még nem volt semmi cuccunk bepakolva az indulás elôtt 3 órával, mi is kezdtünk feszülni. a néni másfél óra szarakodás után lepasszolt minket egy fiatalabb lánynak aki hálistennek szívén viselte a sorsunkat. inkább most nem mesélek a bankon belüli átutalás körülményességérôl, bár lenne mit...
miután elintéztük a biztosítást, hazarohantunk pakolni meg tominak is volt még munkája, szal izgi volt, hogy odaérünk-e a reptérre idôben.
odaértünk (:
szerencsére az utolsó éjszakát nem alvással töltöttük, így nem volt gond a 11 órás repüléssel. kb csak a frankfurti átszállás közben nem aludtunk - bár ebben nem vagyok 100%-ig biztos (:
lufthansa-val jöttünk, teljesen korrekt cég, csak jó élményünk volt velük, attól eltekintve hogy a feladott hátizsákunkat véletlenül továbbküldték kuala lumpurba...elég sok fontos dolog volt benne, az összes töltônk [telefon, számítógép, fényképezôgép...] , az összes gyógyszerünk és az epillátorom C: persze beletelt egy éjszakába míg ezt kiderítették, volt is nagy izgalom...felvették a jegyzôkönyvet, fájdalomdíjként kaptunk 2000 bth-ot, ami kb 14000 ft, valamint egy-egy segélycsomagot fogkefével, fogkrémmel, pólóval és egyéb nélkülözhetetlen dolgoggal. bocsánatot kértek és ígérték h mielôbb utánajárnak hová tûnhetett a cucc. másnap dél körül telefonáltak, h most érkezik vissza kuala lumpurból és nagyon szívesen ideküldik a szállásunkra. jé, ez nem magyarország! oké, mindent kinyitottak, kibontottak, még a fogkrémet is kinyomták, de minden hiánytalanul visszakerült. örültünk (((:::
a szállás tök jó, van air condition, és akad melegvíz is a közös zuhanyzóban. eltekintve a kisebb zavaró tényezôktôl. pl hogy a ránk merôleges épületszárnyat most építik, így pirkadattól alkonyatig kalapálnak, fúrnak és heggesztenek...ja. és lakik egy zavarodott kakas az udvarunkon, aki nem csak reggel ordít, hanem egész nap. kánonban a tüzelô macskával és az utcán bolyongó ezer vonyító kutyával. egyébként nyugodt környék...
sh:olyan mellettünk mintha egy autentikus thai étteremben a vacsorául szolgáló kutyák próbálnák elkerülni a sorsukat. a hangjuk alapján sikeresek...:)
a házibácsi is aranyos, picit thai-osan töri az angolt, de ha nagyon koncentrálsz megérted. megôrzi a felesleges cuccainkat karácsonyig. akkor visszatérünk. [2010.11.27 - ma továbbállunk chiang mai-ba. este 6kor indul a buszunk amivel röpke 12 óra alatt érünk célba].
nah, a lényeg hogy teljesen otthonos itt minden, az emberek kedvesek, mosolyognak - és nem azért mert belôlünk élnek. az utcánk végén reggeltôl estig ücsörög egy bácsika egy rozzant székben, na ô már az elsô nap vigyorgott és integetett, mikor meglátott ((:: persze akad itt is mufurc arc, fôleg a tegnap esti pincérfiú, akit legszívesebben jól orrbavertem volna, annyira bunkó volt.

a hangulat leginkább a nyócker kedves szürrealitását idézi, kis lepukkant utcák, soksok kutya-macska (elvétve patkány és csótány is akad), keskeny járdaszerû képzôdmények, ahol jobb ha a lábad elé nézel, mert a lerakott kövek tényleg csak le vannak rakva...a házak aljában kis garázs-üzletek: kajálda, cipôbolt, fodrász, borbély, kajálda, kajálda, fodrász, cipôbolt, stb...24 óra alatt elkészülô gagyi armani öltönyös rámenôs ügynökökkel. tetszik hogy az emberek félig kint laknak az utcán, nem olyan erôltetetten szabályos mint nálunk. s ha már itt tartunk, akkor ez a közlekedésrôl is elmondható. mindegy mivel vagy, gyalog, tuktukkal, taxival, motorral, mindegy milyen színû a lámpa (mert azért az van...), nem számít semmi csak menni kell. szükség van némi bátorságra, ha el akarsz jutni A pontból B-be. totál káosz az egész, ennek ellenére keveset dudálnak és nincs dugó. nagyon jól kitalálták ezt itt...
az utcákon halomban áll a szemét, mindenki hajítja el amire már nincs szüksége. sokan alszanak az utcán, elég fura arcok, ennek ellenére sosem volt bennünk félelemérzet éjjel-hajnalban hazafelé. valószínûleg ez annak köszönhetô, hogy minden sarkon áll egy securitys. estefelé már elôkerülnek a katonabácsik is nagy puskával. de rend van. mert ugye vannak rendôrök is, akik elég érdekes módon ôrzik a rendet. a Khao san road és a vele párhuzamos hasonló kaliberû utca árusai között szép számmal akadnak hivatalos okiratokkal üzérkedôk, akik kicsit sem nevezhetôk diszkrétnek. hatalmas standokon árulják a személyit, diákigazolványt, diplomát, jogsit...de bármit el tudnak intézni, amit a kedves vásárló kíván. mindezt a békésen sétálgató rendôrök szeme láttára.
az összes utca és utcácska tele van árusokkal. a kecskebékától a gucci táskáig mindent el akarnak adni. nagyon sok kajaárus van, na ott aztán akad bôven felismerhetetlen állatalkatrészeket sütögetô néni-bácsi. imádnak mindent kis hurkapálcikákra szúrni és úgy dobni a grillre. a tegnapi legbizarrab nyárson csirkelábak voltak. akármerre mész, illat-szag kavalkád, keveredve egy kis latrina-esszenciával.

sok thai lány - európai pasi párosítást látunk, amolyan kényszerpárosok: nem beszélgetnek, csak ülnek egy asztalnál és feszengve nézelôdnek mindenfelé...nem tudom hogy ez szex elôtt vagy után történik, de elég uncsi lehet (((:::a thai lányok egyébként aranyosak, bár sokszor nem lehet egyértelmûen eldönteni valóban lányok-e. ja és a hanghordozásuk a jó kis keleti filmekbôl ismert nyávogós-vernyogós. hosszútávon határozottan idegtépô.

kb minden ötödik üzlet elôtt sorban a masszázságyak, 100 baht-ért (700 ft) kapsz egy fél órás reflexológiás talpmasszázst. ha beljebb kerülsz megmasszíroznak mindenhol...kicsit többért C;

itt általában tartanak nagy akváriumokat is millió halacskával, akik lezabálják rólad az elhalt bôrt, ha bedugod nekik a kezed-lábad. ha bennefelejtenek lehet hogy a kezed-lábad is eltûnik. furi érzés, én mire feleszméltem, a thai bácsi már fogta a kezem és adta oda a halaknak. nem biztos hogy a lábamat bele merném rakni...nagyon csikiznek (((:::
szóval maradtunk a szimpla talpmasszázsnál. minden este. nagyon érdekes infok birtokába jutottunk közben. mikor a thai lányok meghallották hogy magyarországról jöttünk, kitörô örömmel kiáltottak fel hogy: joghurt! elôször nem értettük mi a párhuzam és néhányszor visszakérdeztünk, hogy miiii??? szerintük a joghurtjuk nagy részét magyarországról importálják. ez tényleg informâcióértékkel bírt számomra, nem gondoltam volna hogy így van.
szép pink színû taxik vannak, meg rozoga tuk tukok. alkudni muszáj. elsô nap mikor  a reptéren beszálltunk egy taxiba, mondtuk neki hogy 200 bht-ért vigyen a szállásra, nem tiltakozott. azonnal kikapcsolta a taxiórát. na akkor tudtam, hogy túlfizettük (:
egy-két utazás után azért bele lehet jönni, kb tisztába kerülsz a tarifákkal és mehet a licit...nekem nagyon bejött a tuk tuk, egy hátránya van, mégpedig az, hogy az összes kipufogógázt letüdôzöd az út során.
volt alkalmunk hajókázni is a folyón. kétségkívül ez a legolcsóbb utazási mód, kb fél óra (ez jó nagy táv) került kettônknek 22 bht-ba, ami kb 150 ft.
egyik este elkeveredtünk a China town-ba. hát ez egy hatalmas józsefvárosi piac tele a jól ismert bóvli giccsekkel. kicsit kegyetlenebb népség ez, az éttermek elôtt kihelyezett dobozokban tartják az élô kaját. azokat az óriás rákocskákat jól megkötözik, nehogy elmásszanak, s addig ott pihennek szegények amíg egy éhes ember meg nem eszi ôket. elôször azt hittem már halottak, de összeszorult a szívem, amikor hozzányúltam az egyikhez és megmozdult ))):::

ja, és minden hangyás. ezek az apró - azt hiszem fáraóhangyák - ott vannak mindenhol. az ágyban, a wcben, a kajában...most épp a kezemen és a lábamon futkosnak.
tegnap el akartunk menni megnézni a királyi palotát, illetve el is mentünk odáig, de zárt cipô hiányában inkább a big buddhát választottuk. ott semmiféle cipô nem kell, sôt, ami van azt is kint kell hagyni ((:: próbáltuk már elôzô este is megtalálni, de mire 2 órás bolyongás és eredménytelen kérdezôsködés után megtaláltuk, már zárva volt. persze csak mi gondolhattuk hogy este 10kor még bejutunk...
btw a kérdezôsködés majdhogynem felesleges. mindenki vak, vagy nem beszél angolul, vagy halvány lila gôze nincs éppen hol vagyunk, vagy csak egyszerûen a topográfiai ismeretei vannak mínuszban. szóval jobb ha megtanulsz thai-ul térképet olvasni ha nem akarsz elveszni.
és akkor ideértünk a golden buddhához - amit a helyiek abszolút nem vágnak ezen a néven, tájékoztatott róla egy kedves kínai törpe amikor huszadszorra megértette hogy mit keresünk. jaaaaa, okééé, ezt wat traimi-nak hívják, ezt mondjuk ha legközelebb megkérdezünk valakit. nah, a lényeg hogy tegnap megtaláltuk, nyitva volt, bejutottunk. tök jó, meg szép meg abszolút meditatív hely is lehetne tele spirituális energiákkal, de engem marhára zavart az a sok hülye turista C: fôleg a kôgazdag arab sejkek csoportja, akik csak berohantak és 'itt is voltunk' hozzáállással csináltak magukról huszonötezer képet buddha társaságában. mindenki mindenkivel, aztán együtt és külön, józsi a pistivel meg béla józsival. kicsit sem érdekelte ôket hogy ki volt írva egy nagy táblára: 'please don't step on the carpet' (ne lépj a szônyegre). tapostak azok mindent. kicsit elidôztünk azért, aztán beugrottunk a földszinten lakó szerzeteshez egy laza áldásért. hát így történt.
mindezek után fogtunk egy tuk tukot, aki elvitt minket egy másik buddhához (lucky buddha), és közölte, hogy szívesen megvár, de visszafelé be kell vele ugranunk egy ruhaboltba...na itt mondtuk neki hogy no shopping, hagyjon csak itt nyugodtan. ez a hely kellemesebb volt, rajtunk kívül nem volt ember azt a kettôt kivéve, aki az épületeket és a buddhákat ôrizte. itt sokkal jobban éreztem magam. kifelé menet a kapu mellett találtunk egy fából faragott elefánt kupacot. szerintem több száz orrmányos volt kidobva. kettôt felmarkoltunk és elindultunk, hogy fél órán belül hazaérünk. aham. valahogy épp a jó iránnyal ellentétesen sikerült elindulni, így jól elkeveredtünk, bóklásztunk mindenféle horrorisztikus helyeken órákon keresztül, már nem éreztük a lábunkat, és végül, véres küzdelem árán megtaláltuk a hajónk megállóját. jujj már éppen a végét jártuk...
otthon, édes otthon (: hazafelé még beültünk a kedvenc kis garázs-éttermünkbe - nálunk magyarországon szerintem mínusz két csillagos besorolást kapna, mégis itt volt a legfinomabb a pad thai.
otthon kis munka tominak, s még 11 körül kiugrottunk vacsizni egy szimpi helyre, kevésbé szimpi pincérfiúval. azt hiszem már említettem, hogy szívesen orrba vertem volna.
kaja után megvettük a mai buszjegyünket chiang mai-ba, kicsit sétálgattunk még és hazatértünk egy kis skype-ra az otthoniakkal. hajnali 3 és 5 között a 160 bht-os konnektordugó-átalakító szerkezetet próbáltuk beüzemelni, mert ugye az itteniek eléggé különböznek az európaitól...2 óra kínlódás, szikrázás és szigszalagozás után meguntuk és feladtuk. igazi keleti minôség: a töltô a konnektorban kb mint tehénen a gatya (((:::
végül álomba szenderültünk reggel 6 körül. fel kellett volna kelni 9kor hogy délig ki tudjunk csekkolni meg összepakolni, de meglepô módon negyed 12kor sikerült felkelni. a reggelirôl lecsúsztunk, úgyhogy beültünk ebédelni egy bárba, itunk egy kávét és egy papaya shake-et, s amíg tomi dolgozott, én megküzdöttem ezzel a posttal C;
az utolsó pár mondatot már a buszon írom, útban Chiang Mai felé. konstatálnunk kellett, hogy a thai-ok szervezésben nem jeleskednek, 17:50re volt kiírva az indulás, most pedig 19:30 van. elvileg reggel 6ra érünk oda...
jó éjt mindenkinek aki szintén most készül aludni! [persze én csak készülök, egyelôre lehetetlennek tûnik, mert az egész buszon egyetlen mûködô hangszóró van, az is épp a fejünk fölött gigadecibelekkel repeszt, szal örülök ha egyáltalán hallani fogok még ha leszálltunk...]
folyt. köv. (((;;;

tegnap a thai vízumot is megkaparintottuk, bár utólag konstatáltuk, hogy elég nagy mákunk volt vele.
most egy magyar pasi intézte az ügyeket a múltkori thai lány helyett. mögöttünk állt egy fiú, akit hazaküldött azzal, hogy hozzon írásos dokumentumot a kambodzsai szállásáról, mert egyébként nem ad neki 2 alkalomra szóló vízumot. amikor megemlítette a srác, h tőlünk sem kértek, az volt a reakció, hogy akkor szerencsénk volt és a thai lány nem volt elég alapos...a mondat felénél gyorsan leléptünk, nehogy a miénket is visszavonják C:

a lényeg hogy megvan!

és hogy 7 nap múlva indulááááás ((::

Igaz, hogy még 1 hét meg egy kicsi van az indulásig, a pakolás és a szervezkedés elkezdődött. Rengeteg a tennivaló és igyekszünk mindent organizálni. Már most látom, hogy ez az egy hét a külön-külön álló tevékenységekre sem lenne elegendő ( munka, pakolás, zenék bejezése,stb.. ) nemhogy együtt ez mind. Hosszú hét lesz, azt hiszem komplett checklistet kell csinálnom, hogy mindennel végezzünk.

Egyik al-lépésként sikerült kitalálni, hogy kb mennyi pénzt váltsunk még itthon, aztán marad a bankkártya. Még jó, hogy az Allianzal ( reklám helyen ) a külföldi pénzfelvétel ingyenes - legalábbis a promó szerint - mint kiderült valószínüleg a biztosítás csak 30 napig érvényes..ennek még utána kell nézni!

A táskám alapjáraton üresen kb akkor mint én cakk-pakk, el sem akarom képzelni, hogy fog kinézni megpakolva. Erős szanálást kell alkalmaznom a cuccokon, csak a legszükségesebbek maradhatnak.

Foglalkoztat még egy kérdés: mi lesz ezekkel a k*rva nagy pakkokkal, ha pl együtt megyünk tegyük fel tubingolni. Hova rakjuk a cuccot addig? laptop, fényképező, stb...

október elején szedtük a sátorfánkat és nekiiramodtunk indiai vízumot szerezni.

a kitölteni való formulát már előre kinyomtattuk a honlapról, és okosan ki is töltöttük. mellékelni kellett 2db igazolványképet, amit némi kínszenvedés és 3-4 feleslegesen elhasznált fotópapír után egész profin sikerült összerittyenteni. merthát alapos osztás-szorzás után arra jutottunk, hogy a fél év alatt kb 16db képre lesz szükségünk, ami egy hivatalos fotósnál egy kisebb vagyonba kerülne, így a költségkímélőbb megoldást választottuk: fotóztunk, átméreteztük, megszerkesztettük, kinyomtattuk. 300 ft, és kész is a 36db gyönyörűséges sziszy és tomi.
gondoltuk, innen már sima ügy, csak bemegyünk és kijövünk, majd egy hét múlva vissza a vízumért. hát nem.
a nagykövetségen egy kedves kortalan indiai bácsi beterelgetett minket egy szobába, ahol egy - nem annyira kedves - fehér néni ült és osztotta az észt. ő nem volt túl kommunikatív, a kérdésekre leginkább csak tőszavakban kaptunk választ, de azt rögtön közölte, hogy szükség lesz egy bankszámlakivonatra ami biztosítja számukra, hogy nem csövezni megyünk az országukba. amíg ez nincs meg, a konzul szeme elé sem kerülhetünk. elindultunk hát bankszámlakivonat-beszerző útra. 1-2 nap alatt elintéztük, fizettünk érte a banknak is rendesen, és boldogan visszatértünk pár nap múlva. juhéjjjj, bemehetünk a konzulhoz!
a kortalan indiai bácsi először libasorba állított minket a konzul ajtaja előtt, majd egy kis várakozás után közölte hogy 'you are ready? go in!'
bent egy másik kedves indiai bácsi ült, több másik társaságában, akivel megbeszéltük hogy turisztikai céllal utazunk és hiába jöttünk most, nyugodtan menjünk haza mert nem adhatnak január végétől vízumot, csak attól a naptól kezdve, amikor kérvényezzük. mivel április 30án érünk vissza, jöjjünk majd el újra november elején, s akkor a fél éves vízum pont elég lesz. hátjó. ezt a nem annyira kedves néni is közölhette volna első látogatásunk alkalmával. de nem. így újra haza.
múlt héten megint próbálkoztunk. reméltük, hogy nem kell új bankszámlakivonat s hálistennek így is lett. a konzulbácsi aranyos, jókedélyű volt, de hiányolta a januári indiába érkezésünkről a repülőjegymásolatot. kezdett összeszorulni a gyomrunk, de végülis kimagyaráztuk, hogy online rendeltük a jegyet és nincs kinyomtatva, de ha nagyon kell, akkor elküldjük emilen. beleegyezett. végre!!!
a nem annyira kedves néni helyett most egy nemtudomértdeunszimpatikus fiú osztotta az észt. azt mondta fizessünk és 10 nap múlva mehetünk a vízumért. így is lett. a repjegyet ugyan nem küldtük el nekik emilen, de ma bementünk és simasika, kezünkben a vízum C:
ennek örömére átszaladtunk a thai nagykövetségre is. ez kicsit egyszerűbben ment. bementünk, kitöltöttük, aláírtuk, kijöttünk. hétfőn meglesz.

lassan el kéne gondolkodni rajta hogy mit is vigyünk magunkkal abba a messzimesszitávoli világba...

egyelőre csak a blogolás, de nem egészen két hét múlva belecsöppenünk ázsia kemény fizikai valóságába. hajrá C: